Nagy Krisztina – Creality Consulting

Nem lenne muszáj, de bevallom, hogy nem arról vagyok híres, hogy ok nélkül felnézek emberekre, vagy hogy azért tisztelnék valakit, mert a címe, rangja, pozícióra alapján úgy illenék…

Mindig rácsodálkozom azokra az emberekre, akik nagybetűvel emlegetik az orvosokat, ügyvédeket, és csak áhítattal ejtik ki a nevüket… Nem értem a jelenséget. Ugyanolyan emberek, szakemberek, mint bárki más. (Szerintem. Vitatkoznál? Tedd meg kommentben!)

Mi volt előbb, a doktor vagy a tojás?

Nem tudom, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb, de sokszor előfordul, hogy ezek a doktorok sokszor tényleg úgy is viselkednek, mintha elvárnák, hogy hajts fejet előttük, és tisztelettel suttogd a doktori titulusukat.

Szerintem az orvos, az ügyvéd ugyanolyan szolgáltató, mint egy autószerelő. Egyik sem engedheti meg magának, hogy ne törődjön az ügyfelekkel, vagy hogy félvállról kezelje őket. (Helyesbítek: nem engedhetné meg magának…)

Kíváncsi vagyok az emberekre, a viselkedésükre, ezért időnként benn maradok olyan szituációkban is, ahol öntudatos vásárlóként, ügyfélként nem kellene. Mivel nem érzem, hogy megfelelően kezelnek…

Tegnap sikerült élményt gyűjtenem ismét. Íme a sztori:

• Pontosan a megbeszélt időben értem a déerhez. Egészen pontosan az adott emeletre, mert ott nem volt kitéve sem cég, sem névtábla egy ajtóra sem.
• Hívom az embert – kicsöng, nem veszi fel. Csakhogy hallani egy ajtó mögül a csöngést. Bekopogok, semmi. Benyitnék, zárva. (Mint később kiderült, nem az az ajtó volt.) Hívom ismét, kicsöng, nem veszi fel.
• Várok. Ácsorgás a folyosón.
• Pár perc múlva hív az ember. Mondom, itt állok a folyosón, hova kell menni? Azt mondja, hogy még vannak nála, üljek le a folyosón.
• Oké, leülök. Várok, várok, várok.
• Picit később hallom, ahogy a „vannak nálam” megnevezésű személy emelt hangon, vígan telefonál valakivel, részletesen elmesélve a napját, meg hogy most éppen az ügyvédnél ül… (Most tartunk kb. D+15 percnél.)
• Nagyjából D+25 percnél – még mindig a folyosón ülök – fontolgatni kezdem, hogy ha D+30-ig nem történik semmi, akkor elkezdek a neten másik déert keresni.
• Nyílik az ajtó (most tartunk D+28 percnél), már majdnem felállok, de még korai lenne.
• A vannaknálampasi és a déer még kb. 3-4 percig beszélgetnek a folyosón, mielőtt elválnának.
• D+32 végre megindul felém. Elnyom egy laza „elnézést”, majd beterel…

Te mit gondolsz? Ki engedheti meg magának, hogy így kezelje az ügyfeleit?

Köll a pénz vagy nem köll a pénz?

Ha eddig nem tudtad, akkor most szólok, hogy ahogyan felveszed a telefont, és ahogy aztán kommunikálsz azon keresztül, az egy fontos marketingeszköz lehet(ne) a kezedben.

Mire lehet jó?

• Azonosít(hat) Téged
• Segít(het) kialakítani a kapcsolatot a potenciális ügyféllel
• Bizalmat ébreszt(het) Irántad

Márpedig ezek elég fontos marketinges tényezők. Akkor mégis hogy lehet, hogy amikor pl. egyéni vállalkozókat hívok, a telefonbeszélgetés sokszor így zajlik:

Igen?

Szeretném tovább olvasni »

Történt egyszer, hogy okos emberek kitalálták, ne csak a nagy pénzű marketingeseknek legyen mindig észosztás, konferencia, szeminárium.

Gondoljunk azokra, akik a holnap reklámosai, a holnap marketingesei lesznek. Ők volnának ugye (gy.k.) az egyetemisták, főiskolások. Tegyük őket egy kosárba, hívjuk meg a Nagy Nevű Embereket a szakmából, a cégektől, és hagyjuk, hadd okosodjanak. Ez volna a Brand Camp. (Tádámm!)

Szeretném tovább olvasni »

Ki az, aki nem ismeri a plázákban „eladó” címen futó életformát? Ha lenne ilyen ember, akkor az ő kedvéért elmesélem.

Rendszertani besorolás:

Ő az, aki ha egyedül van, akkor általában mobiltelefonál, műanyagdobozból hagymásmajonézeskrumplit rágicsál… Többnyire a méreténél egy-két számmal kisebb nadrágot és topot visel, hogy jól láthatóak legyenek a legkevésbé sem szép vagy egyedi tetoválásaik, öklömnyi piercingjeik.

Rosszabb eset, ha ketten, esetleg többen vannak. Ilyenkor általában az üzlet közönségének fülhallatára szokták megdumálni az előző esti, hétvégi bulit. Ki-kivel-mit, ki mennyit ivott, szívott, megcsalt, új telcsit kapott-vett, talált… Ha a kivesézéssel megvannak, akkor általában jön a tervezgetés, este, vagy a hétvégén hová, kivel, miben… Jajj, még azt a dögös akármit addigra meg kell venni, meg fodrász, szoli, műkörmös… Ha nincsenek jóban, esetleg csak flegmatikus mindahány, akkor elképzelhető, hogy az előző sztorit megúszod, és csak a bamba, végtelenbe bámuló tekintetekkel találkozol.

Bevallom, én szeretek vásárolni. (Sziaaaaaa, Krisztaaaaaa!) Ha már egy üzletbe bemegyek, akkor többnyire nem jövök ki üres kézzel.

Lehet, hogy már kezded sejteni, hogy mi a bibi? Bezony! Először mindig benézek az üzletbe, és ha ilyen eladói felhozatalt látok, akkor már be sem megyek.

Az ilyen helyeken személyes sértésnek élik meg, ha felpróbálnál egy ruhadarabot, vagy kérsz belőle egy másik méretet.

Ha kp-ben fizetsz, az a baj, ha kártyával, akkor meg az. Mindkét esetben lehet hangos nyaffanásokra számítani. Vagy nincs váltópénz, vagy itt senki se szokott kártyával fizetni, és akkor jajj, most mi lesz…

Ezen üzletek tulajdonosai – szerény véleményem szerint – több százezer forintokat (esetleg többet) hajigálnak ki az ablakon havonta. Erre egyetlen okot tudok (na jó, kettőt) elképzelni. 1.) Igyekeznek minél alacsonyabban tartani a bérköltséget, és ennyi pénzért csak ilyen munkaerőt kapnak. 2.) Fogalmuk sincs arról, hogy mi az a marketing, és mi mindennel lehet agyoncsapni egy egyébként működő vállalkozást.

Nos, a tulajoknak üzenem, hogy ha felvennének az előbbi hölgyemények helyére kereskedelemben jártas, vevőközpontú, kedves eladókat, akkor nagyságrendekkel nőhetne a bevétel, ami bőven kompenzálná a megnövekedett bér- és járulék költségeket.

Egy csomó ember szeret vásárolni, viszont a legtöbb ember nem szereti, ha pofákat vágnak rá, amikor belép egy boltba. Ugye, hogy nem is bonyolult?

…és ha mégsem vagy hajlandó többet fizetni egy jó alkalmazottért, akkor legalább legyenek szabályok. Hogyan fogadjuk a vevőt. Jelezzük, hogy kéznél vagyunk, ha segítségre van szüksége. Ha csak nézelődik, akkor ajánljunk Neki valamit…

…és ez még csak nem is marketing, tudod: józan paraszti ész.