Doktor vagyok, tehát tojok… Rád!
Nem lenne muszáj, de bevallom, hogy nem arról vagyok híres, hogy ok nélkül felnézek emberekre, vagy hogy azért tisztelnék valakit, mert a címe, rangja, pozícióra alapján úgy illenék…
Mindig rácsodálkozom azokra az emberekre, akik nagybetűvel emlegetik az orvosokat, ügyvédeket, és csak áhítattal ejtik ki a nevüket… Nem értem a jelenséget. Ugyanolyan emberek, szakemberek, mint bárki más. (Szerintem. Vitatkoznál? Tedd meg kommentben!)
Mi volt előbb, a doktor vagy a tojás?
Nem tudom, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb, de sokszor előfordul, hogy ezek a doktorok sokszor tényleg úgy is viselkednek, mintha elvárnák, hogy hajts fejet előttük, és tisztelettel suttogd a doktori titulusukat.
Szerintem az orvos, az ügyvéd ugyanolyan szolgáltató, mint egy autószerelő. Egyik sem engedheti meg magának, hogy ne törődjön az ügyfelekkel, vagy hogy félvállról kezelje őket. (Helyesbítek: nem engedhetné meg magának…)
Kíváncsi vagyok az emberekre, a viselkedésükre, ezért időnként benn maradok olyan szituációkban is, ahol öntudatos vásárlóként, ügyfélként nem kellene. Mivel nem érzem, hogy megfelelően kezelnek…
Tegnap sikerült élményt gyűjtenem ismét. Íme a sztori:
- Pontosan a megbeszélt időben értem a déerhez. Egészen pontosan az adott emeletre, mert ott nem volt kitéve sem cég, sem névtábla egy ajtóra sem.
- Hívom az embert – kicsöng, nem veszi fel. Csakhogy hallani egy ajtó mögül a csöngést. Bekopogok, semmi. Benyitnék, zárva. (Mint később kiderült, nem az az ajtó volt.) Hívom ismét, kicsöng, nem veszi fel.
- Várok. Ácsorgás a folyosón.
- Pár perc múlva hív az ember. Mondom, itt állok a folyosón, hova kell menni? Azt mondja, hogy még vannak nála, üljek le a folyosón.
- Oké, leülök. Várok, várok, várok.
- Picit később hallom, ahogy a „vannak nálam” megnevezésű személy emelt hangon, vígan telefonál valakivel, részletesen elmesélve a napját, meg hogy most éppen az ügyvédnél ül… (Most tartunk kb. D+15 percnél.)
- Nagyjából D+25 percnél – még mindig a folyosón ülök – fontolgatni kezdem, hogy ha D+30-ig nem történik semmi, akkor elkezdek a neten másik déert keresni.
- Nyílik az ajtó (most tartunk D+28 percnél), már majdnem felállok, de még korai lenne.
- A vannaknálampasi és a déer még kb. 3-4 percig beszélgetnek a folyosón, mielőtt elválnának.
- D+32 végre megindul felém. Elnyom egy laza „elnézést”, majd beterel…
Te mit gondolsz? Ki engedheti meg magának, hogy így kezelje az ügyfeleit?
)
Kedves Kriszta!
Elmúlt életem folyamán még nem tapasztaltam az általad felvetett viselkedési formával hasonlót. Írjuk ezt annak a számlájára, hogy igen kevésszer kellett az elmúlt 40 valahány évemben igénybe vennem a szolgáltatásukat.
Viszont, amit tapasztaltam az teljesen jó volt, sőt egyes esetekben kitűnő volt hozzáállás és szolgáltatás szempontjából.
Természetesen én is hallottam, negatív sőt rémtörténeteket a közeli hozzátartozóimtól, vagy baráti társaságomból, de engem elkerültek ezek a szituk.
A téma felvetése persze jogos, mert mindig is lesznek olyan emberek, akik pozíciójuk, illetve titulusuk szerint visszaélnek mívoltukkal, és felül helyezik magukat azon a rétegen, akikből igen is élnek!!!
Ezért kérlek benneteket, ha ilyennel találkoztok, igen is “tanítsátok őket móresre” és a lehetőségek szerint rántsátok őket a talajra…..
Két oka lehet annak, hogy megengedheti ezt magának. Az egyik, ha erősen keresleti piacon dolgozik, nincs mitől félnie, versenytársak híján marad bőven ügyfele a lemorzsolódással együtt is. A másik oka pedig a nem eléggé (ön)tudatos fogyasztó. Ha van másik szolgáltató, akkor nem panaszkodni kell, hanem váltani.
Zoli, szerintem itt inkább a második lehet. Ugyanis a doktorokkal árvizet lehetne megállítani…
Nem is panaszkodok, hiszen én vállaltam, hogy végigjátszom a szerepet
Csak időnként rávilágítok erre-arra.